Veronikafű - az idős emberek gyógynövénye

Veronikafű - az idős emberek gyógynövénye

Az első, amit erről az értékes, kékes-lilás virágú növénykéről megtanultam gyógynövényismeret órán, hogy a veronikafű az idős emberek gyógynövénye. „Egyszerre orvosolja az idős emberek legtöbb baját..." A veronikafű tea azonban számos gyógyhatással rendelkezik minden korosztály számára.


Orvosi veronikafű tea gyógyhatásai

Az első, amit erről az értékes, kékes-lilás virágú növénykéről megtanított nekünk Gillich István fitoterapeuta gyógynövényismeret órán, hogy a veronikafű az idős emberek gyógynövénye. „Egyszerre orvosolja az idős emberek legtöbb baját: az érszűkületet, a magas vérnyomást, a szívgyengeséget, az emésztési panaszokat és az időskori bőrviszketést”– mondta.

Már a rómaiak meggyőződtek a veronikafű rendkívüli gyógyhatásáról. Ha egy ismerősüknek vagy barátjuknak bókolni akartak, azt mondták neki, hogy annyi jó tulajdonsága van, mint a veronikának. „Minden bajra jó orvosságnak” nevezték el és még ma is „a világ gyógyszereként” emlegetik.

Az orvosi veronikafű a száraz, mészmentes talajt szereti. Erdőkben, irtásokon, cserjésekben, kerítések mentén, bozótosokban, árkokban, utak mellett és erdőszéleken nő. Májustól augusztusig virágzik. Virágzás idején a föld feletti részét kell gyűjteni. A virágja azért fontos, mert a hatóanyagok többsége abban található. Azok a példányok a leghatásosabbak egyébként, amelyek erdőszéleken és tölgyek alatt nőnek.

Veronikafű teák a webáruházban>>>

 

Veronikafű gyógyhatásai

Az orvosi veronikafű a vértisztító teák kedvelt adaléka. A friss csalán csúcsával együtt segít kigyógyulni a krónikus ekcémából. Vértisztító hatása mellett csökkenti az érelmeszesedést, de meg is óv attól. Érzékeny gyomrúak is alkalmazhatják, mint gyomorerősítő szert, ami az emésztést is serkenti, de megszünteti a gyomorhurutot és a bélzavarokat is.

Kiválóan alkalmas még sárgaság, hólyaghomok, reumás és köszvényes végtagfájdalmak ellen.

A megerőltető szellemi munka okozta idegességgel szemben nagyszerű hatást fejt ki. Egy csészével fogyassz belőle esténként elalvás előtt. Orbáncfűvel keverve még hatékonyabb idegnyugtató. Zellergyökérrel együtt fogyasztva megszünteti az ideggyengeséget valamint a búskomorságot.

Hatékony a légzőszervi megbetegedéseknél, kivált képpen az elnyálkásodással, váladékozással járó betegségeknél. Így például asztma, rekedtség, torokgyulladás, tüdősorvadás, hörghurut esetén. Fokozhatod a hatását, ha az orvosi veronikához azonos mennyiségű tüdőfüvet, martilapu levelet, lándzsás útifüvet adsz és ebből készítesz teát, amit aztán mézzel ízesítve kell elkortyolgatni.

Orvosi veronikafű gyógyhatásaiA virágzó növényből friss levet is nyerhetsz, ami bőrbántalmak, ekcéma esetén jótékony. Friss lé készítéséhez mosd meg a friss virágzatot és úgy, nedvesen préseld ki gyümölcs-centrifugával. Töltsd kis üvegekbe és hűtőszekrényben tárold. Ebből naponta két-három alkalommal egy-egy teáskanálnyit kell fogyasztani.

Különösen ajánlott a veronika a sípcsonthoz közeli gyulladásos és nehezen gyógyuló sebekre. A sebeket először teafőzettel töröld át, majd éjszakára borogasd be. A borogatáshoz frissen forrázott teával itass át egy gézlapot vagy vásznat, tedd a sebre és melegen takard be egy törölközővel vagy vastagabb vászonnal.

Reumás és köszvényes betegek használják a veronika tinktúrát. Ezt a tinktúrát külsőleg bedörzsölőként használhatod, belsőleg pedig naponta háromszor 15 cseppet vegyél be belőle kevés vízbe vagy teába téve.


Veronikafű tinktúra készítése:
jó kétmaréknyi, virágzó, apróra vágott növényt adj egy liter 38-40%-os pálinkához és két hétig tartsd a napon vagy tűzhely közelében. Ezután szűrd le és sötét üvegben, naptól védve tárold.

Veronikafű tea készítése: 2,5 dl vízhez egy púpozott teáskanálnyi orvosi veronikát kell adni. A forrásban lévő vízzel forrázd le, hagyd állni 5-10 percig, majd leszűrve fogyaszd el.

Teakeverék készítése sárgaság, máj- és lépbántalmak esetén: 50 gramm gyermekláncfű-gyökér, 25 gramm mezei katáng virág, 25 gramm szagos müge és 50 gramm veronikafű. Ezeket jól keverd össze, a keverékből pedig egy púpozott evőkanálnyit forrázz le, majd hagyd állni 10 percig. Ezután szűrd le és szigorúan édesítés nélkül igyál naponta két csészével belőle.

Veronikafű teák a webáruházban>>>

veronikafű tea gyógyhatásai

 


Szöllősi Adrienn

Tartalomhoz tartozó címkék: Természet patika

Kapcsolódó tartalmak

Amit a bőr öregedéséről tudni kell

Amit a bőr öregedéséről tudni kell

Kevésbé ismert, de tény, hogy a bőr 18 éves kortól kezd el öregedni. A bőr öregedésében szerepet játszó három tényező: a kronológiai, a hormonális és a környezeti változások. Ezeknek köszönhetően a bőr víztartalma csökken, a rugalmas rostok kiegyenesednek, a bőr elveszíti feszességét, megereszkedik és a gravitáció miatt ráncok keletkeznek. Mit tehetünk a bőr öregedése ellen?

 

Gyógynövény lexikon: Veronikafű

Gyógynövény lexikon: Veronikafű

A veronikafű évszázadok óta az európai népi gyógyászat egyik rejtett gyöngyszeme, mégis kevesen ismerik valódi erejét. Gyulladáscsökkentő, emésztést segítő, köptető és méregtelenítő hatásai miatt sokrétűen alkalmazható – különösen a tavaszi tisztítókúrákban és a légúti betegségek idején. A tea formájában fogyasztott veronikafű nemcsak a testet tisztítja, de a bőrt is nyugtatja, sőt a krónikus fáradtság enyhítésében is segíthet. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan használd ezt a finom virágú gyógynövényt tudatosan és biztonságosan. Ha szereted a természetes gyógymódokat, a veronikafű új kedvenced lehet.

Memória javító gyógynövény illóolajok

Memória javító gyógynövény illóolajok

Memória javító megoldást keresel? Általában gyógynövény teák és vitamin tabletták jutnak az eszedbe és nem is gondolsz egy nagyon hatékony és természetes megoldásra: az aromaterápiára. Más módszerek mellett vagy akár önmagában is kipróbálhatod az illóolajok memória javító hatását. A cikkünkben megtalálod, hogy pontosan mely illóolajokat és hogyan vesd be az eredmény érdekében.

Orvosi zsálya: Ezt érdemes tudni erről a páratlan gyógynövényről

Orvosi zsálya: Ezt érdemes tudni erről a páratlan gyógynövényről

Az orvosi zsálya (Salvia officinalis) egy olyan gyógynövény, amelyet már az ókorban is nagyra becsültek számos jótékony hatása miatt. A növény levelei tartalmaznak illóolajokat, flavonoidokat, keserűanyagokat, tanninokat és más hatóanyagokat, amelyek segítenek a szervezetnek a különböző betegségekkel szembeni védekezésben.

A zsálya külsőleg és belsőleg is alkalmazható, így sokféle panaszra nyújthat enyhülést. Cikkünkben bemutatjuk az orvosi zsálya legfontosabb gyógyhatásait.