A tökéletes bőr, haj és köröm titka a Perui kovaföld
A Perui kovaföld hatása a bőrre igen rendkívüli. A perui kovaföldben található szilícium-dioxid ugyanis fontos építőeleme a kötőszöveteknek. Megfelelő szilícium ellátottság mellett a bőr rugalmas és sima marad. Megállítja a korai ráncok kialakulását, lassítja a bőr öregedését.
Mi nők, mindent megtennénk azért, hogy sokáig megőrizzük fiatalos külsőnket. Sajnos így 40 felett már jelentkeznek az öregedés első jelei: a szarkalábak a szemünk körül, apró ráncok az arcunkon, és az állunknál ereszkedni kezd a bőr. Számos öregedésgátló csodakrémet kitaláltak már, amivel lelkesen kenegetjük is magunkat fiatalságunk megőrzése érdekében. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a fiatalság leginkább belülről fakad: bőrünknek és sejtjeinknek belsőleges kezelésre is szüksége van. Ebben segíthet a Perui kovaföld.
Elsőre talán bizarrul hangzik, de ne tévesszen meg bennünket a szó, igazából nem a hagyományos értelemben vett földről van szó. Valójában egy teljesen biztonságos, fogyasztásra alkalmas fehér, szagtalan por, mely legtisztább formában Peruban található. Ez a por az ősi kovamoszatok megkövesedett váza (a kovamoszatok maradványai a tengerfenéken üledékes kőzetté alakultak).
A Perui kovaföld gazdag, természetes forrása (mintegy 85 %-a) a szervezetünk számára hasznosítható szilícium-dioxidnak (SiO2), mely sejtjeink egyik legfontosabb alkotóeleme. Ez a második leggyakoribb anyag a földön. Az emberi szervezetben a kötőszövetek sejtjeinek keménységét, szilárdságát és rugalmasságát biztosítja. Hasznos még a haj, a bőr és a köröm egészségének szempontjából is.
Hogyan hat a bőrre a Perui kovaföld?
Megállítja a korai ráncok kialakulását és a bőr idő előtti megereszkedését. A szervezetnek szüksége van az egészséges kötőszövetekre, a belső szerveknél és a legnagyobb emberi szervünknél, a bőrnél. A kötőszövet öregedése miatt kialakulnak a ráncok és a bőr megereszkedik. Lehet, hogy az ok nem a kor, hanem a szilícium-dioxid hiánya. A kollagén (amely főként szilícium-dioxidból áll) a ragasztó, mely összetartja szervezetünket. A kollagén (mely a bőr 75%-a) felelős a bőr- ellenálló képességéért, a bőr rugalmasságáért. A kötőszövetek alkotóelemei: a kollagén, az elasztin, a mukopoliszacharidok. Ezek az értékes molekulák nagy mennyiségben tartalmaznak szilícium-dioxidot.
A kovaföld fogyasztásával már rövid távon látványosan javulhat a körmök, a haj és bőr állapota.
Alig néhány hét alatt a bőr kisimul, rugalmasabb lesz, eltűnhetnek az öregedési foltok és aknék, a hajszálak megvastagodnak és csillogóvá válnak, a körmök kifényesednek.
Napjainkban már több olyan kozmetikai termék létezik, amely nagymértékben tartalmaz kovaföldet, illetve kovasavat.
A kovaföldet tartalmazó termékek használata különösen előnyös a problémás és érzékeny bőr kezelésére, allergiás, seborrhoeás, pattanásos, irritált vagy ráncosodásra hajlamos bőrtípusok ápolására, mivel a kovaföld természetes hatóereje folytán hidratálja a bőrt és pótolja az elvesztett ásványi anyagokat.
Tápláló pakolás készíthető a magas ásványianyag-tartalmú (vas, kálium, nátrium, magnézium, mangán, réz, cink, kén, kobalt stb.) kovaföldes porból a bőrtípusnak megfelelően, különböző préselt gyümölcs- és zöldséglevekkel elkeverve.
Tipp: a készen kapható kovaföld port a bőrtípusodnak megfelelő természetes anyaggal dolgozd össze; a zsíros bőrűek keverhetik paradicsommal, citrom- vagy narancslével, normál és száraz bőr eseten a tej, a méz vagy az olívaolaj közül válassz egyet.
A kovaföldet bármilyen folyadékban elkeverheted. Legjobb, ha vitamindús gyümölcs- vagy zöldséglébe teszed, de tiszta vízzel bevéve is hatásos. Újraépíti a sejteket, belülről fiatalítja meg a szervezetet, miközben energiával lát el. Néhány nap alatt már jelentős változást fogsz észlelni a bőrödön: a sebek gyorsabban gyógyulnak, a bőr kisimul, a köröm erősebb, a haj ellenállóbb lesz.
Időről időre végezz egy kúrát és őrizd meg a fiatalságodat minél hosszabb ideig!
A tea évszázadok óta közkedvelt ital. Elsősorban élvezeti értéke miatt fogyasztják világszerte, pedig számos előnyös hatása van szervezetünk számára. Talán köztudott, hogy bizonyos teák élénkítő hatással bírnak, mások jobb kedvre derítenek. De tudtad, hogy egyes teafajták kifejezetten jót tesznek a bőrnek, üdévé és fiatalossá varázsolja azt? Lássuk, melyik teát érdemes bevetned a ragyogó arcbőr érdekében!
A búzacsíra kényeztető hatású, aranysárga olaja számos bőrtípusra előnyösen hat. Ajánlott öregedő, mitesszeres, ekcémás, pszoriázisos és érzékeny bőrre is. Fiatalító, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatású, a bőrt sugárzóvá varázsolja.
Miben rejlik a búzacsíraolaj nagyszerű bőrápoló és bőrfiatalító hatása?
Manapság sokat hallhatunk a gyógynövények jótékony hatásairól, többek között a bőrünkkel és a hajunkkal kapcsolatos problémákra is hatékony megoldást tudnak nyújtani.
Az étkezési minőségű kovaföld por 100%-ban természetes és szerves forrása a szilícium-dioxidnak, hiszen 85%-ban szilíciumot tartalmaz. A szilícium döntő jelentőségű sejtjeink tápanyagellátása szempontjából, minden sejt létéhez nélkülözhetetlen. Fontos építő eleme a sejteknek, kötőszöveteknek, csontoknak. Megfelelő szilícium ellátottság mellett erős az immunrendszer, kiürülnek a szervezetből a mérgek, a bőr fiatalos marad és visszanyerhetjük optimális testsúlyunkat is...
Az argánolaj arcra gyakorolt jótékony hatásai miatt igazi csodaszer, amit rendkívül sok problémára használhatsz eredményesen. A bőröd sugárzó és fiatalos, a hajad pedig fényes lesz tőle. Problémás, száraz és fakó bőr, aknék és ekcéma... és még hosszan sorolhatnánk, mi mindenre nyújt hatékony segítséget az argánolaj. Bizonyítottan az egyik leghatásosabb növényi bőrápoló olajok egyike.
A perui kovaföldről nagyon sok jót hallani, én magam is foglalkoztam a témával egy korábbi cikkemben. És mivel annyira dicsérik egészségvédő hatását, hát én ki is próbáltam. Íme a saját tapasztalataim!