Schüssler márkatörténet

Aki hisz a Sorsban és az eleve elrendelésben, az azt vallja, hogy minden ember születik valamilyen céllal és a sorsa elve elrendeltetett. Bármerre induljon el, végül úgy is arra az útra tér, ami meg van írva számára. Jó példa erre a Schüssler natúrkozmetikumok megalkotója, egy orvos apuka és egy tanár anyuka leánygyermeke, aki édesanyja nyomdokaiba lépve, szintén pedagógusnak tanult.

De a Sors úgy hozta, hogy egy német gyógyszergyártó cégnél kapott munkát, amely nem klasszikus, vegyszeres gyógyszereket készített, hanem natúr termékeket. Főhősnőnk itt ismerkedett meg közelebbről a gyógyítással, a Schüssler ásványi sókkal és a velük végzett terápiával.

Főhősnőnk nagy érdeklődéssel fordult az új ismeretek felé, amely egyáltalán nem állt tőle távol. Mindig is volt benne egy nagy adag segítő-gyógyító életszemlélet. Olyasmit akart csinálni, amivel jót tesz az embereknek. Mivel azonban a klasszikus értelemben nem gyógyíthatott, hiszen nem volt ez irányú képesítése, így azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan termékeket készítsen, amelyek hatékonyak, hasznosak, és egyáltalán nem károsak az egészségre.

Ekkor fogalmazódott meg benne: ha ezek a biokémiai ásványi sók belsőleg szedve segítenek, akkor miért ne lennének jók külsőleg, a bőrnek is? Így született meg a Schüssler kozmetikai márka ötlete, majd az első termékek 2013-ban.

A Schüssler natúrkozmetikumok olyan megoldásokat kínálnak az egyes bőrproblémákra, amelyek teljesen természetesek. A termékek formulája, a biokémiai ásványi sóknak köszönhetően, alapvetően úgy működik, hogy nem elnyomja a tüneteket, hanem segíti a bőrt a fennálló probléma megoldásában, az egészséges bőrfunkciók visszaállításában.

Természetes, vegán alapanyagokból, SLS-, Parabén és kőolajszármazék mentesen készülnek és újrahasznosítható műanyag csomagolásban kerülnek a felhasználókhoz.

Főhősnőnk miközben egyik álmát valóra váltotta és csodás natúrkozmetikumok megalkotásán munkálkodott, egy másik álmát is megvalósította: két csodálatos gyermeknek adott életet és most boldog anyuka, cégtulajdonos, alkotó…

Ez hát Soós Adrienn és az általa megalkotott Schüssler natúrkozmetikumok története.

Webáruházunkban legnépszerűbb termékük a Schüssler Nr.6 Natúr krém pigmentfoltokra, amely természetes megoldást nyújt a pigmentfoltok, szeplők és májfoltok halványítására, valamint fényvédelemmel biztosítja, hogy a napsütés hatására ne sötétedjenek vissza.

Rendezés:

SCHÜSSLER Age Protection éjszakai krém 50 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
7.995 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Age Protection nappali krém 50 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
7.995 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.1 Natúr arckrém igénybevett bőrre 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.11. Natúr krém revitalizáló 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.3. Natúr arckrém érzékeny, kipirult bőrre 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.4. Natúr krém hajszálér tágulatra 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.6. Natúr krém pigmentációs problémákra 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.8. Natúr krém mélyhidratáló 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Nr.9. Natúr krém pattanásos bőrre 75 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem

SCHÜSSLER Rózsavizes hidratáló arctonik 250 ml

Várható szállítás:2024. augusztus 07.
4.680 Ft
Kívánságlistára teszem