Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü
Ön itt jár: Kezdőlap >

Naturland

Naturland márkatörténet

A Naturland márkanévhez leginkább gyógynövényes kenőcsöket és gyógyteákat kapcsolunk a fejünkben, hiszen mára nagyon népszerűvé váltak ezek a termékek. Nem véletlenül. A 100%-ban magyar tulajdonú Naturland cég neve egyben garancia is a minőségre. A termékeikhez felhasznált gyógynövények minden esetben nehézfém és növényvédőszer mentesek. Ennek igazolását pedig nem csak a termelők által benyújtott dokumentációra bízzák, hanem saját laboratóriumukban be is vizsgálnak minden gyógynövény szállítmányt, mielőtt az feldolgozásra kerül.

A Naturland története 1989-ben kezdődött, amikor vállalkozó kedvű fiatalok kereskedelmi céget alapítottak. Az első néhány évben külföldről vásároltak egészségvédő termékeket, melyek akkoriban itthon kevésbé voltak elérhetőek. Kizárólag ezek importálásával és értékesítésével foglalkoztak. 1993-ban azonban saját gyártásba kezdtek, mára pedig már nem csak gyártják, hanem saját maguk fejlesztik készítményeiket.

A gyógyteákon és gyógynövényes krémeken kívül illóolajokat, szemcseppeket, gyógyszereket és étrend-kiegészítőket is készítenek, melyekhez gyógyszergyártói minősítéssel és engedéllyel rendelkeznek. Gyógyhatású készítményeiket és törzskönyvezett gyógyszereiket Budapesti központjukban gyártják, közkedvelt gyógynövény- és gyümölcsteáik pedig pásztói üzemükben készülnek.

A Naturland termékek magas minőségét számos díjjal jutalmazták az elmúlt években:

  • Superbrands díj – 7 alkalommal
  • Magyar Brands díj - 11 alkalommal
  • 8 termékük nyerte el korábban a Magyar Termék Nagydíjat, amellyel a kiváló minőségű Magyarországon gyártott és forgalmazott termékeket díjazzák
  • 3 termékük és egy termékcsaládjuk kapott Érték és Minőség Nagydíjat

 

A Naturland svédcsepp

Bár a Naturland ma már közel 400 féle egészségvédő készítményt gyár, a legelső termékük, a Naturland Svédcsepp sikere és népszerűsége máig töretlen. A rendszerváltás utáni években az egyik legnépszerűbb gyógynövényes készítménynek számított hazánkban. 2013 áprilisáig gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményként forgalmazták, ezt követően az Országos Gyógyszerészeti Intézet hagyományos növényi gyógyszerként törzskönyvezte.

Webáruházunkban legnépszerűbb termékeik:

  • A Naturland Propolisz csepp kiváló gyulladáscsökkentő, roboráló, immunerősítő hatású. Külsőleg sebgyógyító és fertőtlenítő.
  • A Naturland Inno Rheuma krém forte, mely izomfájdalmak és ízületi gyulladás esetén nyújt segítséget gyógynövény kivonatokkal.
  • A Naturland Májvédő tea különböző eredetű máj-, epe-, gyomor- és bélbántalmak kezelésére alkalmas. A májsejteket regeneráló hatása miatt alkalmas az alkoholizmus okozta májkárosodás gyógyszeres terápiájának kiegészítésére is.
Rendezés:
Nézet:

A Naturland Aranyér környéki ápoló krém egy tradicionális gyógynövény készítmény 5 féle gyógynövénnyel. Ápolja és regenerálja az aranyér környéki bőrt, csökkenti a viszketést, húzódást, fájdalmat.

3.350 Ft

A Naturland Árnika krém ízületi fájdalmak, izomhúzódások, véraláfutások kezelésére alkalmazható, tradicionális gyógynövény készítmény.

2.230 Ft

Jó közérzet, nyugodt nappalok és éjszakák. Erről ismerni meg a Naturland teát fogyasztó babát. Újszülött kortól fogyasztható.

 

1.305 Ft

A Naturland Bodzavirág teát meghűléses megbetegedésekben és influenzában lázcsillapítóként és immunerősítőként használják. Légcsőhurut, köhögés, nátha, rekedtség esetén is jótékony. A bodzavirág főzete enyhe hashajtó is.

1.075 Ft

A Naturland Borsmenta tea használható étvágygerjesztőnek, szélhajtónak, epeműködés serkentésére, idegnyugtatónak, görcsoldónak menstruációs zavarok esetén, az emésztőcsatorna és a húgyutak fertőtlenítésére, valamint gyomor-, bélhurut és fejfájás ellen.

1.010 Ft

A Naturland Cickafarkfű tea görcsoldó és vérzéscsillapító hatású, ezért menstruációs problémáknál nagyon jótékony.

 

930 Ft

A Naturland Citromfű tea ideg- és szívnyugtató, stresszoldó, hatású. Serkenti az emésztést, gyakran alkalmazzák fejfájás, álmatlanság, alvászavarok esetén is. Jelentős antidepresszáns hatású.

925 Ft

A Naturland Csalánlevél tea vértisztító és vizelethajtó tulajdonságú. Reuma, köszvény, vese- és húgyutak fertőzéseinél használható belsőleg.

930 Ft

A Naturland Csipke-hibiszkusz teakeverék erősíti az immunrendszert és karbantartja az érfalakat.

1.310 Ft

A Naturland Csipkebogyó tea általános immunerősítő. Alkalmazása legyengült állapotban vagy különböző betegségek után különösen javasolt.

1.350 Ft

A Naturland Emésztést elősegítő tea alkalmazása ajánlott étvágytalanságban, az emésztés elősegítésére, puffadás és teltségérzet csökkentésére, valamint egyéb emésztési zavar esetén.

1.860 Ft

A Naturland Fehér fagyöngy tea kiváló gyógyír belső vérzések ellen, serkenti a szívműködést és használják görcsoldóként is. Enyhíti a klimax tüneteit is.

1.070 Ft

A Naturland Fekete nadálytő krém 2in1 fekete nadálytő és árnika kivonatot tartalmazó tradicionális gyógynövény készítmény. Enyhíti a sportsérülések vagy megerőltetések okozta izomfájdalmakat, gyulladásokat, duzzanatokat. Ízületi fájdalmakra is alkalmazható.

3.770 Ft

A Naturland Fekete nadálytő krém egy tradicionális gyógynövény készítmény, mely jó hatásfokkal alkalmazható zúzódások, sportsérülések, izomfájdalmak, ízületi gyulladás esetén.

3.330 Ft

Egészség és karcsúság Naturland Fitt-Forma teával. A teakeverék fogyasztása jótékony hatással van a fogyókúrázók szervezetére, „tisztító kúrák” ideális kiegészítője.

1.775 Ft

A Naturland Galagonya tea vérkeringési, szív- és érgyógyszer, különösen szívidegesség, elégtelen szívműködés, magas vérnyomás, érelmeszesedés, koszorúér-bántalom esetében ajánlott.

980 Ft

A Naturland Görcsoldó és puffadásgátló teakeverék oldja a bélgázokat, csökkenti a hasi feszülést, segíti az emésztést. 4 éves kortól használható.

1.860 Ft

A Naturland Gyógynövényes Sósborszesz gél hűsítő hatású, enyhíti a kiütések és a csípések viszkető, égő tüneteit. Emellett jótékony hatású fáradt, sajgó izmok esetén.

2.585 Ft

A Naturland Gránátalma-csipkebogyó gyümölcstea igazi gyümölcsös ízélmény. Ellenőrzött minőség, kellemes és üdítő ízharmónia.

1.500 Ft

A Naturland Homoktövis méz & narancs gyümölcstea igazi gyümölcsös ízélmény. Ellenőrzött minőség, kellemes és üdítő ízharmónia.

1.500 Ft