Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

HAAS Natural márkatörténet

Az osztrák HAAS márka leginkább a háziasszonyok körében jól ismert és népszerű, nem véletlenül. Fő termékvonaluk a konyhai alapanyagok, melyek jelentősen megkönnyítik a háziasszonyok munkáját, akár sütésről, akár befőzésről van szó.

Gondolhatnánk, hogy a cég alapítója talán profi szakács volt, vagy esetleg egy cukrász, netán egy találékony háziasszony… Azonban meglepő módon a cég létrejöttének semmi köze nem volt a sütés-főzéshez bármit is konyító személynek! Az egész egy Eduard Haas nevű orvosnak és leleményes unokájának köszönhető.

Dr. Haas nagyjából úgy 100 évvel ezelőtt, megalkotott egy porkeveréket, melyet orvosságként gyomor panaszokra adott pácienseinek. Unokája, III. Eduárd Haas, ennek a porkeveréknek a receptjét felhasználva szabadalmaztatta a sütőport, majd erre a termékre alapozva, 1915-ben megalapított a HAAS céget.

A gyár az évek során több sütőipari készítmény gyártását is elkezdte (pudingporok, étkezési keményítő, vaníliás cukor), de az igazi áttörést 1927-ben, egy egészen más jellegű termék, a borsmenta ízű PEZ cukorka megalkotása és piacra dobása hozta. Maga a cukorka neve egyébként a „Pfefferminz” (borsmenta) német szó első, középső és utolsó betűjéből alkotott mozaik szó.

PEZ eredetileg felnőtteknek készült, fő célja pedig a dohányzásról való leszokás segítése volt. A II. világháború után öngyújtóhoz hasonló, kis műanyag adagolókat fejlesztettek ki hozzá, növelve ezzel a termék felhasználási élményét a célközönség körében.

Az ötvenes években a HAAS cég Ausztriából Amerikába, méghozzá New Yorkba helyezte át bázisát. Itt dolgozták ki és kezdték el gyártani a PEZ új, színes, gyümölcsízű változatait, megcélozva a gyermek közönséget. Számos, a gyermekek számára vonzó PEZ adagolókat is készítettek hozzá, különféle mesefigurákról mintázva. A ma már világhírű PEZ cukorka gyártása mai napig Amerikában történik. A több évtized alatt megjelent valamennyi PEZ cukorka adagoló megtekinthető a gyár által erre a célra fenntartott állandó kiállításon.

1962-ben megalapították a Haas International Kereskedőházat, amely azóta is több nemzetközi márka kizárólagos forgalmazója, és amelyhez ma már számos termelő és kereskedelmi cég tartozik világszerte.

A cég több európai országban is működtet leányvállalatot, így hazánkban is. A vállalat magyarországi működése 1989-ben a PEZ cukorkák gyártásával indult. 1994-től kezdve a tradicionális Haas portermék is teljes egészében a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján kerülnek előállításra.

A győri központú cég több névváltoztatáson is átesett az évek során, míg végül 2001-ben Ed.Haas Hungaria Kft-vé alakult és mai napig ezen a néven működik. A magyarországi cégcsoport összesen mintegy 350 főt foglalkoztat. A termelés ma megközelítőleg 4600 m2-en folyik, míg a logisztikai központ alapterülete 4900 m2. A hagyományos, klasszikus konyhai segédanyagok és sütőipari alapanyagok mellett termékpalettájukat folyamatosan új és különleges termékekkel gazdagítják. Így például vitamin készítmények és mustárok is kikerülnek a gyártósorról.

2017-től a Haas Natural termékeket gyártó üzemük 100% gluténmentes és laktózmentes, így a megjelölt termékeiket glutén- és laktózérzékeny fogyasztók is választhatják. A Haas fejlesztési törekvéseire és jó hírnevére pozitív visszajelzés a Superbrands díj elnyerése. A független szakemberekből álló Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Haas márkát immár 9 alkalommal is érdemesnek találta a védjegy viselésére.

Webáruházunkban legnépszerűbb termékük a HAAS Vital Vas+C-vitamin pezsgőtabletta, mely a vas és C-vitamin mellett B6-vitamint, B12-vitamint és folsavat is tartalmaz. A pezsgőtablettából finom, vérnarancs ízű ital készíthető, mely segíti a vaspótlást vérszegénység vagy fáradékonyság esetén.

Rendezés:
Nézet:

A HAAS Kalcium pezsgőtabletta D- és K-vitaminnal járul hozzá a csontok egészséges szerkezetéhez. Finom narancs ízű ital készíthető belőle.

1.045 Ft

A HAAS Kölyök pezsgőtabletta málna ízű vitaminkészítmény, mely hozzájárul a gyermekek vitamin- és ásványi anyag szükségletéhez.

Jelenleg nem rendelhető!

1.045 Ft

A HAAS Natural étkezési keményítő kiváló főzéshez, sütéshez, sűrítéshez, habaráshoz. Gluténmetnes.

780 Ft

A HAAS Natural habfixálóval tökéletessé teheted a süteményeid díszítését.

145 Ft

A HAAS Natural Instant Élesztő 1 kg liszthez elegendő. Kiválóan helyettesíti a friss élesztőt. Kenyér- és péksüteményekhez, illetve palacsintatésztához is felhasználható. Gluténmentes.

195 Ft

A HAAS Natural Sütőpor 0,5 kg liszthez elegendő. Használatával a tészta levegős, laza és könnyű lesz. Gluténmentes.

80 Ft

A HAAS Natural Piros tortazselé por természetes kármin extrakt színezék felhasználásával készült, gluténmentes zselésítő por. Bármilyen torta vagy sütemény bevonásához használható, piros színű zselét képez a felületen.

135 Ft

A HAAS Natural Színtelen tortazselé por bármilyen torta vagy sütemény bevonásához alkalmazható. Áttetsző zselét képez a felületen. Gluténmentes.

135 Ft

A HAAS Natural Vanilincukor a hagyományos konyha nélkülözhetetlen eleme, bármely édesség ízvilágát különlegessé teszi, valamint sütemények díszítésére is kiválóan alkalmas. Gluténmentes, így lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.

80 Ft

A HAAS Quitin Eperlekvár zselésítőszer kifejezetten eperlekvár készítéséhez kifejlesztett adalékanyag, mellyel gyorsabban elkészül a tökéletes ízű és állagú lekvár. Használatával a gyümölcs vitamintartalma jobban megőrződik. Gluténmentes alapanyag.

850 Ft

A HAAS Stevia Ca+D+K-vitamin Pezsgőtabletta  cukormentes, gyümölcsízű pezsgőtabletta kalciummal, D-vitaminnal és K-vitaminnal dúsítva.

1.070 Ft

HAAS Stevia Mg+B6-vitamin Pezsgőtabletta Magnéziumot és B6-vitamint tartalmazó citrus ízű pezsgőtabletta édesítőszerrel. Rendszeres fogyasztása hozzájárulhat a fogak és a csontok egészséges szerkezetének fenntartásához, az idegrendszer és az izmok normál működéséhez.

1.070 Ft

A HAAS Stevia Multivitamin pezsgőtabletta vitaminokat tartalmazó narancs ízű, cukormentes pezsgőtabletta édesítőszerrel. Finom támogatás az immunrendszerednek.

1.070 Ft

A HAAS Vital Vas+C-vitamin+Folsav+B6+B12-vitamin pezsgőtabletta hatékonyan segíti a vas pótlását és felszívódását. Vérnarancs ízű ital készíthető belőle.

1.045 Ft