Természetes arcvíz készítése házilag zsályából

Közismert, konyhakertekben gyakran előforduló gyógynövényünket, az Orvosi zsályát (Salvia officinalis) sokféleképpen alkalmazhatjuk mindennapi életünkben, kezdve gyógyító teájával, vagy fűszerként történő felhasználásával. Egy kicsit összetettebb felhasználási módja a kivonat készítés.

A zsálya nagyon jó gyulladáscsökkentő, összehúzó, antibiotikus hatású, valamint jól használható fokozott izzadás ellen. Házi kivonata többféle céllal is készülhet.

Orvosi zsálya levél

Arcvíz készítése zsályából

Tépkedjük le a szárról a leveleket, a levélnyelek is kerüljenek eltávolításra. Mossuk meg alaposan, hogy portól, szennyező anyagoktól mentes legyen. Fontos, hogy a zsálya olyan helyről származzon, ahol nem kerülhetett rá permetszer, vagy nincs kitéve folyamatos gépkocsi szennyezésnek.

Tegyük a megmosott leveleket egy üvegtálba és forrázzuk le annyi desztillált vízzel, amennyi éppen ellepi a lenyomogatott leveleket (két csomó friss zsálya esetén ez kb. 150 ml desztillált víz). 10 percig állni hagyjuk, leszűrjük, majd hagyjuk kihűlni.

A kezdő lépések után két lehetőség közül tudunk választani:
1. a leszűrt zsálya főzetet 150 ml almaecettel alaposan keverjük össze, majd zárjuk üvegedénybe, vagy
2. a leszűrt zsálya főzetet 30 ml kb. 70%-os alkohollal keverjük el alaposan, majd szintén üvegedénybe zárhatjuk.

Mindkét megoldás a növényi kivonat tartósításáért felel, érdemes kikísérletezni, melyik megoldás válik be jobban a mindennapi használatban. A zsálya alkoholos kivonata száj nyálkahártya-gyulladás, fogínygyulladás, vagy torokgyulladás ellen is hatásos, de lehetőleg ne nyeljük le!

Ha nem áll rendelkezésre friss növény, akkor a szárított is megfelelő, de vegyük figyelembe a koncentrációnál, hogy a szárított levél térfogata kisebb, mint a frissé, tehát kevesebb kell belőle.

Ha nincs otthon desztillált víz, akkor az ásványvíz is megfelelő.

Az elkészült gyógyhatású folyadék nem csak az arc tisztítására alkalmas, de nagyon jól alkalmazható a hónaljon is, mivel baktériumölő hatása révén a szagokat is semlegesíti, és csökkenti az izzadás mértékét. Lábszag-lábizzadás esetén szintén alkalmazható, ehhez a kivonatunkból öntsünk egy kicsit vattára és töröljük át a láb teljes felületét.

Felhasználását körültekintően kell végezni, főként ha alkoholt is tartalmaz, akkor gyermekek elől el kel zárni. Magas alfa- és béta-tujon tartalma miatt nem szabad hosszan vagy nagy mennyiségben alkalmazni belsőleg, sem tea, sem alkoholos kivonat formájában! Kismamák, szoptatós anyukák lehetőleg kerüljék fogyasztását!

Forrás: www.wellnesspraktikak.hu


Kapcsolódó cikkek

Tartalomhoz tartozó címkék: Készítsd magad!