Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü
Ön itt jár: Kezdőlap >

Ataisz

Ataisz reformélelmiszerek márkatörténete

Az Ataisz reformélelmiszerek receptúrái Magyarországon születnek és ha hiszed, ha nem, a súlyfeleslegtől való megszabadulás volt az ihletőjük.

Az Ataisz története Pécsett, egy kis lakásban indult el az ezredfordulón, amikor Tóth Gergely megelégelte, hogy hosszú évek óta reménytelenül küzd súlyfeleslegével. Azt is felmérte, hogy ez nem csak esztétikailag zavaró, hanem idővel komoly egészségügyi kockázatot is jelent számára. Számos fogyókúrába belekezdett hát, minden lehetséges módszert kipróbált, melyek rövid távon sikeresnek bizonyultak, de hosszú távon nem igazán voltak eredményesek.

Gergely úgy határozott, hogy felhagy a fogyókúrákkal és inkább más módszerhez folyamodik. Nem igazán tudta, mivel is tudna célt érni, de abban biztos volt, hogy valamilyen egészségtudatos életmódra való áttérés eredményes lehet. Ezért ebbe az irányba fordította figyelmét. Áttért a vegetáriánus táplálkozásra, közben tanulmányozni kezdte a gyógynövényeket, majd fitoterapeuta vizsgát is tett, ezután pedig nyitott egy bioboltot, hogy mindezt a tudást tovább adhassa.

A vegetáriánus táplálkozás és a gyógynövények együttesen segítettek neki, hogy végre sikerrel leadja súlyfeleslegét. Megtapasztalta, hogy „ami egészséges, az fogyaszt és formában tart, ráadásul mindez lehet finom és jóízű is” – ahogy mondja.

Saját receptúrákat dolgozott ki, amelyeket először kicsiben kezdett gyártani és saját bioboltjában kínálta eladásra. Majd, ahogy az érdeklődés egyre nőtt az Ataisz élelmiszerek iránt, egyre nagyobb mennyiségben kellett előállítani. 2004-ben így saját gyárat alapított és Pécsen megindult az Ataisz termékek kereskedelmi mennyiségben történő gyártása.

Termékeiket azóta is családi vállalkozás keretében készítik, az egészség jegyében. Valamennyi termékük saját fejlesztésű receptúrával rendelkezik és nem tartalmaznak:

• fűszerkivonatokat
• tartósítószert
• színezéket
• ízfokozót
• kukoricát
• szóját
• laktózt
• tojást
• hozzáadott cukrot

Legfőbb specialitásuk a gyorsan és könnyen elkészíthető egytálételek, fasírtporok és levesek, melyek ízletesek, húsmentesek és tovább gazdagíthatók egyéni szájízünk szerint.

Webáruházunkban legnépszerűbb termékeik az Ataisz Fasírtporok, melyek többféle zöldségnövényből készülnek, változatos ízesítéssel.

 

Rendezés:
Nézet:

Az Ataisz 5 magvas magkeverék sómentes, gabonamentes, natúr termék. mely 5 féle népszerű olajos magot tartalmaz. Kiváló müzlibe, joghurtba, süteményekre, vagy csak önmagában.

470 Ft

Az Ataisz Almapektin természetes zselésítő anyag lekvárokhoz, dzsemekhez. Lerövidíti a főzési időt és tökéletes állagot ad a házi lekvároknak.

 

1.795 Ft

Az Ataisz Barna bulgur köret hagymás-paradicsomos, egy könnyen és gyorsan elkészíthető köret a legtökéletesebb gabonából. Bármilyen főétel mellé elkészíthető. Egészséges, rostban gazdag. Vegán étrendbe is beilleszthető.

590 Ft

Az Ataisz Zöldséges Barna bulgur köret, egy könnyen és gyorsan elkészíthető köret a legtökéletesebb gabonából. Bármilyen főétel mellé elkészíthető. Egészséges, rostban gazdag. Vegán étrendbe is beilleszthető.

570 Ft

Az ATAISZ 25 perces Barnarizst kíméletes eljárással készítették elő a főzéshez ezért teljesértékű gabona, melynek tápanyagtartalma kiemelkedő. Tartalmazza a barnarizsre jellemző összes vitamint és ásványi anyagot.

 

1.050 Ft

Az ATAISZ 25 perces Barnarizst kíméletes eljárással készítették elő a főzéshez ezért teljesértékű gabona, melynek tápanyagtartalma kiemelkedő. Tartalmazza a barnarizsre jellemző összes vitamint és ásványi anyagot.

640 Ft

Az ATAISZ Paradicsomos Barnarizs köret egy gyorsan és egyszerűen elkészíthető köret a legtökéletesebb gabonából.

550 Ft

Az ATAISZ Zöldfűszeres Barnarizs köret egy gyorsan és egyszerűen elkészíthető köret a legtökéletesebb gabonából.

550 Ft

Az ATAISZ Zöldséges Barnarizs köret egy gyorsan és egyszerűen elkészíthető köret a legtökéletesebb gabonából.

550 Ft

Az Ataisz Barna rizsliszt, barna rizsből, saját őrléssel készített, szitált liszt, melyet sűrítéshez és sütéshez is felhasználhatunk.

865 Ft

Az Ataisz Hagymás-chilis barnarizs rizottó csípős vegán egytálétel, mely könnyen és gyorsan elkészíthető.

740 Ft

Az ATAISZ Barnarizs Rizottó vegyes zöldséggel egyszerűen és gyorsan elkészíthető, kiadós egytálétel.

625 Ft

Az Ataisz Bulgur előfőzött tört búzaszemek, mely gyorsan és könnyen elkészíthető köretnek vagy főételnek. Vegán étrendbe is beilleszthető.

1.290 Ft

Az Ataisz Bulgur előfőzött tört búzaszemek, mely gyorsan és könnyen elkészíthető köretnek vagy főételnek. Vegán étrendbe is beilleszthető.

665 Ft

Az Ataisz Burgonyapehely segítségével néhány perc alatt készíthetsz ízletes burgonyapürét, de használhatod főzelékek és szószok sűrítéséhez is.

690 Ft

Az Ataisz Búzasikér javíthatja a kenyér vagy péksütemény minőségét, szebb, magasabb, fehérjedúsabb kelt tészták készíthetőek vele.

915 Ft

Az Ataisz Búzasikér javíthatja a kenyér vagy péksütemény minőségét, szebb, magasabb, fehérjedúsabb kelt tészták készíthetőek vele.

 

2.070 Ft

 Az Ataisz Chia mag semleges ízű, változatosan felhasználható, optimális arányú Omega 3-6 zsírsav forrás.

2.980 Ft

Az Ataisz Chilis-tökös Chia magburger gyorsan és könnyen elkészíthető finomság, melyet feltétként vagy önálló ételként is ehetünk. Egészséges, tápanyagdús és ízletes. Vegán étrendbe is beilleszthető.

Jelenleg nem rendelhető!

785 Ft

Az Ataisz Magyaros Chia magburger gyorsan és könnyen elkészíthető finomság, melyet feltétként vagy önálló ételként is ehetünk. Egészséges, tápanyagdús és finom. Vegán étrendbe is beilleszthető.

785 Ft